|
EGÉSZSÉG
Ahogy már említettük, a hagyományos kínai „Hosszú Élet” kultúra 5000 évnyi fejlődést tudhat maga mögött. A hosszú századok alatt bőven gazdagították tanításait a filozófia különféle iskolái, tudósok és történészek, egybefonódva a „Hosszú Életet” hirdető szakértők és kínai természetgyógyászok tapasztalataival. Ekképp született meg végül ez az átfogó és megalapozott egészségmegőrző életmód. Lényege a betegségek megelőzésében rejlik, követve a Sárga Császár Belső Kánonjának tanítását, miszerint „a bölcs nem a beteget kezeli, hanem azt, aki még nem beteg.” A hangsúlyt mindig a megelőzésre kell fektetnünk. Amikor pedig egy betegség lesújt, gondoskodjunk róla, hogy a kezelés idejekorán megkezdődjék, és így elejét vegyük a kór terjedésének. A „Hosszú Élet” kultúra követőjének mindig kötelessége időben megszabadulni az enyhébb kellemetlenségektől, mielőtt azok komoly bajjá alakulhatnának, és meg kell tisztítania a szervezetet minden negatív hatástól.
Akárcsak minden más élőlény, az ember sem állíthatja meg az elkerülhetetlent: a születést, növekedést, fejlődést, betegséget és végül a halált. Ám az már a mi kezünkben van, hogy optimálisan fejlődjünk, javítsunk egészségi állapotunkon, lelassítsuk az öregedés folyamatait és megakadályozzuk a korai halált. A módszer lényege ismételten: a megelőzés és a korai kezelés.
A kínai hagyományok 5000 éves örökségére építkezve, a TIENS Csoport kifejlesztett egy tökéletes egészségmegőrző programot, amelynek lépései: „Tisztítás, Pótlás, Erősítés és védelem valamint az Egyensúlyba hozás”. A TIENS ezt az egészségmegőrző programot csúcsminőségű biotechnikával ötvözte, és kifejlesztett egy termékcsaládot. A termékek hatékonyak, biztonságuk garantált, céljuk pedig, hogy javítsák a világ valamennyi családjának életminőségét.
Tisztítás-Méreganyagok eltávolítása
A felgyorsult életritmus, az idegeinket terhelő stressz, az egészségtelen táplálkozás és a környezeti ártalmak mind hozzájárulnak ahhoz, hogy testünkben egyre több méreganyag halmozódjon fel, például túl sok koleszterin, zsírok, tartósítószerek, mesterséges színezékek, nehézfémek stb., amelyek roncsolhatják a szerveinket. A modern kor embere túl sok koleszterint fogyaszt, ugyanakkor csupán igen kevés gyümölcsöt és zöldséget. S ami még aggasztóbb, alig marad ideje a napi testmozgásra. Mindezek eredménye pedig az, hogy káros anyagok egyre vastagodó rétegei rakódnak le érrendszerünk falain, akár a vízkő a forraló belsejében. Idővel ezek a lerakódások megkeményednek és elkeskenyítik az ereket, amelyek így törékennyé válnak és elveszítik rugalmasságukat. A szervezetben megemelkedik a vérnyomás, és az erek falán át sem szívódik fel elegendő tápanyag. Sőt, az olajban sült gyors ételek, mint például a közkedvelt hasábburgonya és chips, karcinogén vagyis rákkeltő anyagokat is (pl. akrilamidokat) termelhetnek, amikor a keményítőt magas hőmérsékleten megsütik. Az ilyen élelmiszerek gyakori fogyasztása káros hatást gyakorolhat egészségünkre. A környezetszennyezés szintén temérdek káros anyaggal árasztja el szervezetünket. Ebbe a kategóriába tartozik az autók kipufogógáza, a nehézfémek, vagy esetleg a számítógépből és mobiltelefonból származó sugárzás stb. belegondolni is rossz, hogy testünket állandóan megannyi veszedelmes mérgező anyag veszi körül! Ezért az első lépés az egészség útján a tisztítás. Meg kell szabadulnunk a bélrendszerünket, ereinket, tüdőnket,bőrünket támadó mérgezőanyagoktól, hogy ezáltal minden szervünk megfelelő módon működhessen tovább.
Pótlás- a test funkcióinak szabályozása
A tisztítás után egy lépéssel tovább haladhatunk, hogy tápanyagban gazdag elemekkel szabályozzuk a szervezet funkcióit. Ahogyan egy összetett gépezetnek szüksége van rendszeres szervizre az optimális működéshez, úgy az emberi testnek is szüksége van egészséges táplálékra,hogy lelassítsa az öregedést és elkerülje a betegségek támadásait. A kínai és a nyugati orvostudomány egyaránt hangsúlyozza a testben fennálló egyensúly jelentőségét. A hagyományos kínai természetgyógyászat úgy tartja, hogy amikor a test elegendő mennyiséget raktároz a kozmosz öt alapeleméből, akkor a szervezet kiegyensúlyozott és egészséges marad. Amikor azonban ezt az állapotot nem kezeljük, a felborult egyensúly újabb szerv leállásához vezethet, és egy ördögi körbe lépünk be. A modern orvostudomány szempontjából a test egy finom mechanikájú rendszer, amely szoros összeköttetésben áll a természettel. Az emésztőrendszer, a vérkeringés, a légzőszervek, a kiválasztórendszer mind együttműködik, s egy kiegyensúlyozott belső környezetet teremt – a belső harmóniát. Egyetlen szerv nem láthatja el egyedül a test összes funkcióját. Az egyes szervrendszereknek szorosan együtt kell működniük ahhoz, hogy ezt az értékes harmóniát fenntartsák. Amikor egy szerv meghibásodik, az az összes többi szerv működését is befolyásolja – közvetve vagy közvetlenül. Vegyük például a májat. A test „gyáraként” átalakít, méregtelenít, véralvadás segítő és az immunrendszert erősítő fehérjéket biztosít, hőt termel és elektronizál. Az állati eredetű zsiradékok túlzott fogyasztása és az egészségtelen táplálkozás a máj károsodásához és súlyos betegségek kialakulásához vezethet. A máj az egyik legnagyobb szervünk, amely szoros összeköttetésben áll az immunrendszerrel. Tehát amikor a máj meghibásodik és többé nem nyújt megfelelő védelmet a káros anyagok ellen a szervezetben, az immunrendszerünk is meggyengül. Ezért létfontosságú, hogy szervrendszereink egyensúlyát biztosítsuk. A természet csodálatraméltó tápanyagokkal ajándékoz meg minket, hogy ezt az egyensúlyt és harmóniát megteremtsük testünkben. Több híresen hatékony szer is rendelkezésünkre áll a kínai természetgyógyászatban, például a cordyceps és a ginszeng. Az enyhe cordycepset egész évben fogyaszthatja kicsi és nagy, beteg és erős. A közkedvelt vízinövényt, a spirulinát, „a legideálisabb gyógynövényként” és „fontos fehérjeforrásként” magasztalják a francia, amerikai és FAO kutatók. Támogatja továbbá az immunrendszert és védelmet nyújt a testnek a sugárzások ellen. A ginszeng, a zöld árpa és a varjútövis szintén nagyban hozzájárul a szervek szabályos működéséhez.
Erősítés és védelem – a test táplálása kiegyensúlyozott tápanyagokkal
A testet az étrendkiegészítők bevitele előtt is mindig meg kell tisztítani. Ez azért szükséges, mert a szervezetben túl sok méreganyag található, s ez gátolja az értékes tápanyagok felszívódását. Így hát először is el kell távolítani a káros anyagokat a szervezetből, majd el kell látni a testet a megfelelő tápanyagmennyiséggel, hogy biztosítsuk azok optimális felszívódását és a szervek szabályos működését. Azonban mérsékelten és szigorúan tudományos alapokon kell alkalmaznunk az étrendkiegészítőket. A legtöbb ember általában felismeri a tápanyaghiány veszélyeit, amely a szervezet legyengüléséhez és megbetegedéséhez vezethet. Ám csupán kevesen ismerik a túlzott és kiegyensúlyozatlan tápanyagbevitel kockázatait. A helyes napi étrendnek elegendő mennyiségben kell tartalmaznia a létfontosságú tápanyagokat – nem túl sokat és nem is túl keveset. A tápanyaghiány fiziológiai rendellenességekhez vezethet. Súlyos esetekben tartós károsodás következhet be a szervek szerkezetében, és zavar léphet fel működésükben. Ellenkező esetben , a túlzott tápanyagbevitel is a szervek szabályos működésének felborulásához vezethet,és megzavarhatja más tápanyagok hasznosítását a szervezetben, amely az anyagcsere-összeomlását és akár mérgezést is eredményezhet. A túlzott tápanyagbevitel veszélyeit sem szabad alábecsülni! Amellett, hogy gondoskodunk a kiegyensúlyozott és mérsékelt tápanyagbevitelről, követnünk kell a tápanyagszakértők utasításait, és azoknak megfelelően kell módosítanunk étrendünket, és kiválasztanunk a szükséges étrendkiegészítőket. Például, emlékeznünk kell néhány dologra, mielőtt kalcium kiegészítőkhöz fordulnánk. A természetes kalciumot más vitaminokkal, aminosavakkal együtt és a megfelelő kalcium/foszfor arányban szükséges fogyasztani annak érdekében, hogy a bevitt kalcium maradéktalanul felszívódhasson. Egy másik példa: ha a cink kiegészítőket fehérjékkel együtt (tojásfehérjepor) fogyasztjuk, azzal segíthetjük annak felszívódását. A vas optimális felszívódásához C-vitamin szükséges, ezért fogyasszunk sok gyümölcsöt és zöldséget, amikor vasban gazdag étrendet próbálunk követni!
Egyensúlyba hozás – Az immunrendszer erősítése a betegségek megelőzésére
A TIENS „hosszú életről” alkotott elmélete a „tisztítás, pótlás, erősítés és védelem, valamint egyensúlyba hozás” folyamataira helyezi a hangsúlyt. Ez valójában egy életforma, amely elősegíti a homeosztázist és a szervrendszerek optimális működését. Így megőrzi a test egészségét és egyensúlyt biztosít a tisztítás, táplálás és erősítés folyamatain keresztül. Ebben rejlik a Hosszú Életről alkotott elméletünk. Először is tisztában kell lennünk saját egészségi állapotunkkal, azután el kell hárítanunk az egészségünk útjában álló összes akadályt. Például meg kell szabadulnunk a testünkben megbúvó méreganyagoktól. A következő lépésben szervrendszerünket olyan állapotba kell hoznunk, hogy biztosíthassuk a tápanyagok optimális felszívódását. Ezután gondoskodnunk kell a létfontosságú tápanyagok beviteléről. Ezzel erősítjük immunrendszerünket és elejét vehetjük a betegségek kialakulásának. A „tisztítás, pótlás, erősítés és védelem, valamint egyensúlyba hozás” gyakorlata életformánkká kell váljon. Ez a betegségek megelőzésének művészete. |
|
|
